Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AZ EZÜST FARKÚ RÓKA-MESE GYEREKEKNEK

MESE AZ EZÜST FARKÚ RÓKÁRÓL

porul-jart-roka.jpg

PÓRUL JÁRT EZÜST FRKÚ RÓKA

zz-01-kami-ami-roka-honlapra.jpg

 

            Az erdő közepén, egy kicsi tisztáson, élt magányosan egy fiatal róka, mindenki úgy ismerte, és hívta, hogy Ezüstfarkú. Rozsdabarna szőrzettel született ugyan, de egy génhibából kifolyólag a farka vége ezüstszínű lett. Lóbálta is elégszer, hogy mindenki láthassa. Ez a farkáról elhíresült róka elhagyatottan, egyedül pengette életét. Hiába csinosította ki odúját és annak környékét, hiába fúrt öt kijáratot is rajta, egyetlen róka sem akadt, aki meglátogassa, és hogy a barátja legyen.

            Nem vágyott ő egyedüllétre, sőt nagyon is szerette, ha nyüzsögnek körülötte, de a rossz természete miatt, amint elérte azt a kort, hogy vadászni tudott, szülei magára hagyták, és magukkal vitték a bájos testvéreit is, akikkel hancúrozhatott, míg együtt volt a család. Könyörgött, és ígérte, hogy ezután másképpen lesz, a szülei oly sokszor csalódtak benne, hogy nem hittek már neki, s hajthatatlanok maradtak.

            Nem túlzás azt állítani, hogy szinte minden családi bonyodalom Ezüstfarkú hibájából történt, az önzését, falánkságát, már nem lehetett elviselni, s emiatt a testvéreivel sokszor került sor marakodásra. Egyik napon, amikor anyja visszatért a vadászatról, és a közeli tanyáról hozott szájában egy tyúkot, Amint Ezüstfarkú rmeglátta, elébe ment, ésögtön rávetette magát. Ha anyja nincs résen, a testvéreinek csak a toll marad belőle. Azzal tetézte bűneinek halmazát, amikor már ellesett valamicskét a vadászat fortélyaiból, és levadászott egy rágcsálót, gyorsan el is fogyasztotta, nehogy adni kelljen a testvéreinek, nem érdekelte, hogy ők is éhesek. Az osztozkodást csak akkor tartotta fontosnak, ha az ő javára szólt.

            Nem csak a családja elvesztését, egy másik csapást is meg kellett élnie. Mire észbe kapott, a féktelen önzése, falánksága miatt a barátok is elkerülték. Kerülték bizony, mert Ezüstfarkú, ha tehette, ott sertepertélt körülöttük, hogy a sikeres vadászaton ő is részt vehessen a lakomán. Sokkal kényelmesebbnek tartotta ezt a módszert, mint órákig lesben állni, barangolni és megdolgozni az ennivalóért.

            A környéken ismerte már mindenki, a csak magával törődő ezüstfarkút, még a madarak is, és nagyon, nagyon haragudtak rá. Jóllehet rájuk nézve kisebb veszedelmet jelentett, mint a rágcsálókra, ha feltűnt, hangos csiviteléssel adták le a riasztást. Amikor ezt meghallották a pockok, hörcsögök, ürgék, mezei patkányok, menekültek, ki merre látott. Mivel gyakran előfordult, ha csillapítani akarta éhségét, ráfanyarodott, hogy a háztartási hulladékokban turkáljon.

            Iszonyúan hiányoztak a testvérei, nem tudott kivel játszani, hancúrozni. A legkisebb testvére néha megsajnálta és próbálta jó belátásra birni, de a beszélgetés mindig vitává fajult. amikor a család végleg elhagyta otthonukat egyedüla a legkisebb testvére búcsúzott el ezüstfarkutól fájó szívvel. Még sírva is fakadtak mind a ketten.

zz-02-kami-ami-roka-honlapra.jpg

 

 

Először még munkálkodott Ezüstfarkuban a sértődöttség a düh, de egy idő múlva, már fájni kezdett az egyedüllét, s ilyenkor a kövér zsákmány sem vigasztalta. Se társam, se barátom, siránkozott keservesen, amikor nem hallotta senki. Azt is nehezen viselte, ha nevetnek rajta. Azt tartotta, rajta ne sajnálkozzon senki. Többször is fogadkozott, hogy megváltozik, leszokik az önzésről, a falánkságról. Persze nem lett belőle semmi, amint ételhez jutott, a kősziklát is odébb tolta volna, nehogy más is hozzáférjen.

zz-04-kami-ami-roka-honlapra.jpg

            Egy napon, amikor a szokásos portyázás végezte, összetalálkozott egy vörös rókafiúval, és szóba akart vele elegyedni. Meglepetésére a rókafiú hirtelen megfordult, és pucolás.

— Ne fuss el, te ostoba! — kiáltott utána. — Csupán tanácsot akarok kérni tőled.

A rókafiú fékezett, de nem állt meg, csak úgy hátra dobálta a szavakat. —  Anyukám megtiltotta, hogy szóba álljak veled.

Erre aztán Ezüstfarkú felhördült. — Mi bajod történhet, te féleszű, nem vagyok fertőző beteg.

— Az talán nem, de anyukám többször figyelmeztetett, a közeledbe sem menjek, mert nagyon gonosz vagy. Az én anyukám pedig mindig igazat mond.

            Ezüstfarkú megdöbbenve vette tudomásul, hogy valami vélreértésből őt testületileg kerülik. Sértett önérzettel rivallt a rókafiúra. — Akkor menj csak, menj! Már elszállt a kedvem cseverészni veled. Nem csak te vagy egyedül.

            Még hogy gonosz, méltatlankodott Ezüstfarkú. Talán már az is gonoszság, hogy szeretek enni, és vigyázok, nehogy más elegye előlem? Nem én találtam ki magam, ilyennek születtem, magyarázta, még jobban elárvulva, inkább csak magának. Megrántotta a vállát és gondolataiba mélyedve bandukolt tovább, az idegen fiú pedig egy ideig mellette maradt. Egyszerre csak az agyába villant. a szüleinek egy beszélgetése: Azt mondták egymás között, hogy a vérvonalammal van a baj. Na, ez az ! Mit tehetek én a természet ellen? Akinek rossz a vérvonala, annak együtt kell élni vele, és nem büntetni érte - nyugtatta magát Ezüstfarkú. Érezte ugyan, hogy az elmélete kicsit sántít, de sokkal kényelmesebbnek találta elfogadni, mint töprengeni rajta.

zz-05-kami-ami-roka-honlapra.jpg

            Egyszer csak meglátott egy csinos, vele egykorú rókalányt. Megdobbant a szíve, de amikor közeledett hozzá, a rókalány elfordította a fejét, és meggyorsította a lépteit. Úgy tett, mintha nem venné észre.

— Hé, hová sietsz, állj már meg! — kiáltott elszántan utána Ezüstfarkú. Elhatározta, most nem hagyja lerázni magát.

A rókalány a válla felett szólt hátra. — Hagyj menni az utamra, tilos veled szóba állni.

            Már ez is kezdi, szörnyűködött Ezüstfarkú. Összeesküdött ellenem mindenki? — Mit parázol, hiszen nem is ismersz.

            Na, erre gondolt egyet a rókalány és bátran szembefordult Ezüstfarkúval. — Nem is kell, hogy ismerjelek, a farkad elárulja, ki vagy.

— Mi baj van vele?

— Te vagy a baj. Most is úgy lóbálod a farkad, mint aki oroszlánnak képzeli magát.

            Ez már nagyon durva, hökkent meg Ezüstfarkú. — Csak egy barátot szeretnék magamnak — mondta alázatosan lehajtott fejjel, és alig tudta visszatartani, hogy el ne sírva ne fakadjon.

— Sajnos ebben nem segíthetek, és nem is akarok — mondta kevélyen a rókalány, mert attól tartott, észreveszi az elárvult rókafiú, hogy kezdi megsajnálni.  Sajnálat ide, sajnálat oda, nem kegyelmezett, gyorsan megfordult, és faképnél hagyta.

            Ez történ a következő próbálkozásnál is. Ekkorra már a kétségbeesés annyira maga alá gyűrte, hogy az éhsége is elmúlt. Ráadásul a madarak, akik látták, hallották a jelenetet, olyan kárörvendő ricsajt csaptak, hogy majdnem megsüketült. Ezek nem komplettek, dünnyögte magának, és lekonyította a fülét, hogy ne hallja Őket.

            Végre a madarak csivitelése a háta mögött maradt, csak ment, ment, már nem is tudta merre jár, ismeretlen, idegen felségterületre tévedt. A kudarcok, hogy barátokat szerezzen, nem hogy elvették a kedvét, még nagyobb vágyat ébresztett benne, jóllehet nagy súllyal nehezedett rá a felismerés, mennyire igazuk volt a szüleinek, amikor a jól felhizlalt egója miatt magára hagyták. Szerencsére megvárták, míg annyira felcseperedik, hogy el tudja látni magát.

            Ezüstfarkú nem tartozott az okos, bölcs rókák közé, annyit azért ő is felfogott, a múltat nem lehet visszapergetni, hanem a jövőjét kell helyes irányba terelni. A helyzete is arra kényszerítette, hogy minden erejét erre kell összpontosítani. Nagyot sóhajtott. Hogyan fogjak hozzá, amikor nincs barátom, tanácsadóm, töprengett, üresen kongó fejjel. Legalább a testvéreim lennének a közelemben, kesergett. Még sosem érezte ennyire a hiányukat, természetesnek tartotta, hogy ott vannak körülötte.

            Kicsi pisztrángos tó közelébe került, s amikor meglátta, a gyomra elkezdett újra korogni. A halfogáshoz ugyan nem értett, meg nem is nagyon szerette,, mégis neki gyürkőzött, hogy kifogjon legalább egyet. Itt-ott megcsobbant a víz, a pisztrángok ugráltak ki egy szippantásnyi levegőért. Nem olyan látványos tornagyakorlattal, mint a delfinek, és nem olyan magasra, de láthatóvá tették magukat.

            Pompás, ujjongott Ezüstfarkú, csak ki kell várnom, míg valamelyik az orrom előtt ugrándozik. Várt, várt, de hiába. 

zzzzzz-06-kami-ami-roka-honlapra.jpg

 

 

— Ilyen béna rókát még nem láttam — hallatszott a háta mögül. Amint megfordult, egy középkorú rókát pillantott meg, akinek a jobb elülső lábával történhetett valami, mert nagyon furcsán tartotta. Az orrán egy véres seb éktelenkedett, lompos farka pedig kókadtan lógott.

— Miről beszélsz? — fordult hátra, és mordult rá haragosan Ezüstfarkú. Már-már lecsúszott a nyelvéről, hogy, mi közöd hozzá, de meggondolta magát. Így is van elég ellensége.

— Látom, halra ácsingózol, csak nem tudod, hogyan fogd ki. Igazam van?

— Ha te jobban tudod, mutasd meg!

— Én? — hüledezett a sebesült róka. — Nem látod, hogy nézek ki?

— Látom, alaposan eltangáltak.

— Ketten támadtak rám, könnyen legyőztek.

— Gondolom, nem azért, mert dicsérted őket.

— Fogtam egy nyulat, nekik pedig arra fájt a foguk. Sőt rám is. Farkasok voltak, alig tudtam

meglépni előlük.

— Nem mondod? Akkor még örülhetsz is, hogy ép bőrrel megúsztad.

— Félig meddig. Sajnos megsebesültem. Azt hiszem, eltört a lábam, és annyira fáj, hogy két

napja nem ettem. Gondoltam…

            Aha, tőlem várod a segítséget? — mondta Ezüstfarkú, de csak magában, mert időben észbekapott. Ezt a barátot nem szalajtja el. — Rendben, elmagyarázod, hogyan fogjak pisztrángot, én pedig testvériesen megosztom veled. Így megfelel?

— Derék ajánlat, elfogadom. A nevem, Fürgelábú. A tiéd?

— Ezüstfarkú

— Amiatt a kis szürke maszat miatt a farkad végén hívnak Így?

— Az neked maszat? — futott vérbe ijesztően ezüstfarkú szeme.

— Jó, jó, csak tréfáltam, mert olyan muris látványt nyújt.

            Amilyen gyorsan felfújta magát ezüstfarkú, olyan gyorsan le is engedett. Fontosabbnak tartotta rendezni a dolgát. — Hol a kotorékod?

— Nincs már kotorékom, mert nincsenek gyerekeim, csak egy odúm, innen nem messze. Te, hogy kerültél ide?

            Némi habozás után Ezüstfakú bevallotta, hogy nem ide tartozik, csak barátot szeretne találni megának. Azt persze elhallgatta, mi kényszerítette rá.

            Felderült Fürgelábú szeme. — Van egy javaslatom. A sebesülésem miatt nem tudok vadászni, te segítesz élelemhez jutni, én pedig meghívlak az odúmba. Van ott hely kettőnk számára is. Amikor meggyógyultam együtt vadászhatunk. Most megmutatom, hogy kell pisztrángot fogni, egyelőre megteszi az is. Ha jóllaktunk, pihenünk egyet, aztán elviszlek arra a helyre, ahol rengeteg mezei patkány és ürge található.

            Amire legjobban vágyott ezüstfarkú, most teljesült, sikerült barátra találnia. Szilaj örömében elkezdte a farkát le és felcsapkodni. Egy valami azért aggasztotta, meg is kérdezte— Mit szólnak majd hozzám a szomszédjaid?

— Bízd rám, nem lesz semmi baj. Itt a környéken, szinte mindenki a rokonom, az én barátom, az ő barátjuk is.

            A pisztrángfogás kitűnően sikerült, Ezüstfarkú hamar elsajátította a trükköket. Amikor jóllaktak, mentek a Fürgelábú odújába.

zzzzzzz-ezustfarku-vege.jpg

 

            Ettől a naptól fogva Ezüstfarkúnak megváltozott az élete, a környezet is befogadta, volt kikkel megosztani, búját és örömét. Adott és kapott, már nem azon törte örökké a fejét, hogyan orrozza el másoktól az élelmet, csak teljen a gyomra. Csupán egy dolog bántotta. Képtelen volt belenyugodni, hogy hiába keresi Fürgelábúval a szüleit, testvéreit, olyan messzire költöztek el, hogy nem tudott rájuk találni.

 

  VÉGE

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.