Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HUNOK ÉS MAGYAROK EREDETE - MAGYAROK TÖRTÉNELME 2 rész

2 rész 

HUNOK ÉS MAGYAROK EREDETE

A MAGYAROK TÖRTÉNELME

 

 

attila-masolata.jpg

Magyarok Etelközben

 

A régebbi, régészettel összehangolt, történetírók feljegyzése szerint, az ősi magyarok, valahol a tenger mellett élhettek, étkezésük a hús, főleg a hal. Erre utalnak a mai napig használt szavak is: tenger, öböl, örvény, vitorla, árboc kagyló stb., és onnan vándoroltak Lebediába. Hogy mi késztette őket, hogy Lebediát elhagyják, arról csak feltételezések vannak. A legelfogadhatóbb, a besenyők támadásai miatt. Anonymus feljegyzéseiből megtudhatjuk, a vándorlásuk során nagyon mostoha körülmények között, hónapok elteltével jutottak csak tovább: hegyeket másztak meg, a folyókon, vízen úsztatott tömlőkkel juttatták át családjukat, szegényes felszerelésüket és állataikat. Ez nagy kihívást jelentett számukra, mert amikor átjutottak, az ott élő népekkel kellett megküzdeniük. Egyetlen népfaj sem szerette a hívatlan vendégeket.

 

Ugyancsak a történészek leírása szerint 670 körül, Kuvrat birodalom hatalmának megdöntése után kerültek Etelközbe (a mai dél Ukrajna és Moldova területe). Ekkorra már sokat okosodtak a magyarok, rájöttek, hogy a boldogulásuk érdekében teljes összefogásra van szükségük, és meg is valósították, megalakították a magyar törzsszövetséget.

 

Az Etelköz sztyeppéjén, (a Don és Szeret folyók között) élő magyar törzsszövetség sem oldotta meg a teljes szabadságát, a 7-9 század között, hosszú ideig Kazár birodalomhoz tartoztak, majd a felerősödött törzsszövetségnek sikerült függetleníteni magát, levált a Kazár birodalomról. Akkor már maguk a magyarok is, államalkotó népként a hozzájuk csatlakozó más népcsoportokon (akik később magyarokká váltak) uralkodtak.  A magyarokhoz csatlakozó népcsoportok az Eszkilek, Belszirek, és a Karabok.

 

Az új jövevénytörzsek szívesen működtek együtt a magyar törzsszövetséggel, sőt, be is olvadtak. Bölcs elhatározás volt a magyaroktól elfogadni az idegenek csatlakozását, mert ezzel a népszaporulatot fokozták, amire nagy szükség volt az állattartás területén. A földművelés, a kézművelés csak lassan alakult ki, s ennek egyik oka a földművelésre kevésbé alkalmas sztyeppe. A másik okot a tudatukba beivódott vándorlás életmód jelentette. Szállások felépítése, a felszerelések készítése és egyéb használati eszközök is ehhez alkalmazkodtak. A Kazároktól tanultak hatására a magyarok annyit kulturálódtak, hogy kezdett kopni a barbárnép kifejezés. Már akkor bebizonyosodott, hogy a magyarok nyitottak a kulturálódásra, és tanulni más népektől. Ez a képesség tette őket naggyá, elpusztíthatatlanná az elkövetkező századokban.

 

Jóllehet még félnomád életet folytattak, főképpen vadászatból, halászatból éltek, már sátrakat építettek, szarvasmarhákat, juhokat, és baromfit is tartottak, sőt disznót is neveltek. Persze a disznóhizlalás ismeretlen fogalom volt akkor. Amikor felfedezték a földművelés hasznosságát, olcsóbb, és egészségesebb élelemellátás jelentőségét, egyre nagyobb területen alkalmazták. A földműveléshez, és háziállathoz tartozó szavuk nem volt a magyaroknak, átvették a környező országokét. Például: búza, árpa, tarló, eke, sarló, gyümölcs, alma, bor, seprő, komló, kender, borsó, ökör, bika, tinó, ól, karám, disznó, tyúk. Ezek a legismertebb jövevényszavak. Itt is bebizonyosodott, a magyarok fogékonysága a tanulásra, a szókincsük állandó bővítésére.

 

A harcászati eszközök is nagy változáson mentek keresztül: Itt is még az íj, nyíl, a kopja és a kard játszotta a főszerepet, de már páncélinggel védték a testüket, a harci lovak fejét pedig nemez-vértek védték, és komoly harci gyakorlatokat tartottak. A gyakorlatok levezénylésére Kende vezért választották meg, aki a harci, főképpen a támadási stratégiát helyezte előnybe. Nem az erőre, inkább a gyorsaságra, a cselekre fektette a hangsúlyt, ami többnyire be is jött. Például olyan hadrendet állított fel, hogy az első összecsapást a magyarok kezdeményezzék, olyan nyílzáport zúdítva az ellenségre, hogy azok összezavarodjanak. A fejetlenséget kihasználva, az erre felkészült csapat pedig a döntő támadást végezte el, kopjával karddal

támadtak az ellenségre.

 

A magyar törzsszövetséget hét vezér tartotta össze. Anonimus szerint a nevük: Álmos, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba, Töhötöm. A hét vezér közül Álmos (819-895), valószínű Ő lehetett a legkiválóbb vitéz, vezette a magyar népet az ígéret földje felé, és ő vezényelte le a közbeeső támadók elleni harcokat, főleg a besenyők ellenit.  884-ben veszélybe kerültek a magyar családok és a hadsereg ellátása, melyet a vezéreknek meg kellett oldaniuk. Álmosnak nem volt más választása, mint útnak indulni nyugat irányába. Először hadjáratot indított Oroszország ellen, és szerencsésen el is jutottak Kijevig. Amikor tudomására jutott a kijevi vezérnek a magyarok sikeres hadjárata, segítségül hívta a kunokat. Álmos nem hátrált meg, ostrom alá vette Kijevet, és megverték az oroszokat is a kunokat is. A kilátástalan helyzetben a megmaradt orosz és kun seregek behódoltak, majd csatlakoztak a magyarokhoz.

 

893-ban, jóllehet Álmos a feladatát példás hőstettel végezte, elkövetkezett az idő, amikor a fejedelemségből kiöregedett, szükségessé vált helyette egy fiatalabb, vitézségben erőteljes fejedelmet választani. A választás Álmos fiára, Árpádra esett. Álmos 895-ben meghalt, de hogy mi okozta halálát, nincs hiteles feljegyzés, különböző mendemondákkal magyarázzák.

 

 arpad-fejedelem-7.jpg

ÁRPÁD IMÁJA
Boldog Isten! Nézz ránk a magos egekből,
Áraszd ránk mosolyod fénylő napszemedből!
Nemzetek Istene! Add nekünk e földet!
MAGYAROK ISTENE! Tarts meg itt bennünket!
Évezredeken át, áldd meg életünket!
Viharban és vészben oltalmazz meg minket!
Addj szívünkbe békét, derűs boldogságot,
Ne érezzük soha a hontalanságot!
Duna, Tisza partján MAGYAR szóval áldjunk,
Ez legyen örökké a mi Szent országunk!
Legyen minden magyar a Te Fénygyermeked,
Pihentesd meg rajtunk áldott tekinteted!

A Magyarok Istene óvja és vezérelje lépteinket

 

HON ALAPÍTÓ ÁRPÁD FEJEDELEM

 

Árpád, Árpád-házi fejedelem született és meghalt  845-904 körül, élt 62 évet, megházasodott 858-ban. Öt fiúgyereke született: az első Levente, aki valamelyik csatában korán elvesztette életét. A következő fiú Tarkacsú, annak gyerekei; Tevel és Tervecsú. A következő Jutocsa, annak gyereke; Falcsi. Levente halála után született a legifjabb fiú Zolta. Zolta fia; Taksony.

 

Árpád fejedelemmé választása után a hat vezér, hat pontba szedett (nem írásos) alkotmányos törvényt fogalmazott meg. Írás helyett vérszerződést kötöttek: eret vágtak a karjukon és egy serlegbe csorgatták. Ez a vérszerződés maradt az alapja századokon keresztül a magyar törvénykezésnek. Kitörölni, semmit nem töröltek ki, csak szükség szerint, a nép javát szolgálva, kibővítették.

 

A vérszerződést hat pontban jelölték meg:

     1. Míg árpád nemzetsége él, mindig abból legyen a nemzet fejedelme

     2. Ami hazát elfoglalnak, az mindnyájuk között igazságosan osztassék szét.

     3. A vezérek, kik a fejedelmet szabadon választották urukká, maguk és utódaik, mindig részt vegyenek az ország kormányzásában.

     4. Aki hűtlenné válnék a fejedelem iránt, vagy viszályt támasztana a nemzetben, annak a vére kiontassék, mint ahogy az ő vérük csorgott az eskütételnél.

     5. Ha a szerződét, akár a fejedelem, akár a vezérek megszegnék, átok alá vettessenek.

     6. Aki a nemzet országos gyűlésére meg nem jelenne, az keresztül szúrassék.

 

Árpád megválasztásával úgy gondolták, jó döntést hoztak, jóllehet nem tudhatták előre, hogy olyan embert választottak fejedelemnek, aki a legméltóbb rá. Vitézsége ellenére nem maga a harc kedvéért csatázott, hanem a népéért. A szent cél beteljesedett, igazi hazát, otthont teremtett a magyar népnek, nemzetté alakította, és évezredekre biztosította fennmaradását.

 

Nem sűrűn tartották tokjában a nyilaikat vagy a kardjukat a magyarok, annál gyakrabban álltak harcban valamelyik szomszédos néppel. 894-ben történt, hogy Simeon bolgár cár hadat viselt VI Leo bizánci császár ellen, aki már-már vesztésre állt. Ekkor Leo császárnak lépnie kellett, a gyors lovaglásáról, íjkezeléséről, kiszámíthatatlan harcmodorukról elhíresült magyarokat hívta segítségül. Árpád legidősebb fia, Levente vezette a harcra kész sereget Simeon bolgár cár ellen. Sikerült is kíméletlenül tönkre verni a bolgárokat, mindenféle veszteséget okozva az egész országban. Ennek meg is lett az ára.

 

Simeon cár visszavonta seregét, de bosszút esküdött. Szövetséget kötött a besenyőkkel, azzal a néppel, akinek mindig is szálka volt szemébe a magyar. A férfiak éppen portyáztak valahol, amikor az otthon maradókra lecsaptak a besenyők, elfoglalták a területüket, a szállásaikat feldúlták, és aki nem tudott elmenekülni, azokat leöldösték. Ez a szörnyű eset tanulságul szolgálhatott, hogy idegen érdekek miatt nem szabad többé magyar vérnek folyni. Fegyverszünetet kötöttek ugyan a bolgárokkal, de a magyar népnek már nem volt Etelközben maradása, nagyobb részben hátrahagyva javaikat (állítólag) Erdélybe menekültek.

 

A legyőzött, megtépázott magyarság, összeszedve erejét, megszilárdítva hitét, bízva Árpád fejedelem harci erejében, megfontoltságában, követte őt. És követték volna, akár a világ gégéi is. A remény a bizalom óriási erőt tud adni egy nemzetnek. Miután a magyarok, a saját bőrükön keresztül megtanulták, hogy idegen érdekek miatt feleslegesen nem folyatják vérüket, nem szűkölködtek bátorságban megtenni, a haza megszerzése érdekében.

 

 

SZVATOPLUK MORVA FEJEDELEM

 

Még 894-ben Árpád szerződést kötött a morvák fejedelmével, Szvatoplukkal. A szerződés lényege, hogy a magyarok, a morva haddal, együtt, kiűzik Pannoniából a keleti frankokat.  A monda szerint, ha egy magyar fejedelem, fehér lovat küldött egy másik népnek vagy nemzetnek, és cserében egy kulacs vizet, egy marék földet és füvet kért, az akkori felfogás szerint a viszont adakozó eladta a saját területét. Árpád elküldte Kund fiával, Kusiddal a legszebb fehér lovát a morvák fejedelmének, és cserében kérjen egy kulacs vizet a Dunából, egy marék földet, és egy kis füvet a mezőről. Szvatopluk örömmel teljesítette a kívánságot, nem sejtve, hogy a magyar jogfelfogás szerint eladta Árpádnak a saját területét. Azonban olyan feltételt is tartalmazott ez a jogszabály, hogy az egyik fél halálával a jogviszony is megszűnik. Hogy ebből mennyi a valóság, és mennyi a legenda, mivel csak feljegyzéseken alapul, a történészek sem tudják pontosan kideríteni, ezért különbözőképpen is értelmezik. 

 

Szvatopluk halála után felgyorsultak az események, a magyar törzsek megszállták a Felső-Tisza vidékét. A sereg élén Árpáddal, 895-ben a Vereckei-hágón át az alföldre lépett, elfoglalni az új hazát, amit megálmodott népének. Tiszáig a magyarok birtokolták a Kárpát-medencét, és a következő időben Árpád rákényszerült seregét csatározásra szólítani, hogy az új hazában hatalmát megszilárdítsa, és népe szolgálatába állítsa

 

A honfoglalást követően a magyarok továbbra is, jóllehet társadalmilag tagoltan, törzsszövetségben éltek, Árpád fejedelem uralkodói vezetése alatt. A helyi fejedelmeket Árpád felszólítására, térdre kényszerítették, akik velük szövetségre léptek, a makacskodókat legyőzték harcban aztán késlekedés nélkül birtokba vették a területüket. A következő néhány nemzedék alatt az őslakók összeolvadtak a honfoglalókkal, és magyarokká váltak A honfoglaló magyarokból lett (a feudális államrend kialakulásával) a későbbi nemesség, a magyarrá vált őslakókból pedig a későbbi jobbágyság. Sajnos a győzelmeket tragédiák váltották fel. Árpádnak mind a négy fia odaveszett a harcokban, de csekély kárpótlásul 896-ban megszületett az ötödik fia, Zoltan.

 

A letelepedéssel a magyarság életmódja is kezdett megváltozni, egyben nyomasztóvá válni a gazdasági helyzete. Ennek leküzdését zsákmányszerző hadjáratokkal próbálták megoldani. Hirtelen támadtak rá a szomszéd népekre, de nem pusztítás szándékkal. Amikor azok, a magyarok nyilai elöl hanyatt-homlok elmenekültek, maguk mögött hagytak mindent, amire a támadóiknak szükségük volt.

 

ZALÁN VESZTETT CSATÁJA

 

A Kárpát-medence keleti részén, már csak a Tisza jobb partján fekvő tartomány maradt hátra, hogy a magyarok elhódítsák Zalán bolgár fejedelemtől. Árpád követeket küldött, s velük 12 fehér lovat. Vizet kért a Dunából, egy marok földet, egy nyaláb füvet Alpár földjéről, és egy darab földet népének a Sajó partján. Zalán megadta. Ez után Árpád előállt a jogos követelésével, hogy adja át neki a területét. Természetesen Zalán nem tartotta magára vonatkozónak a magyarok törvényét, és keményen visszautasította a követelést. Ezt követően üzengettek egymásnak. Árpád szemére hányta Zalánnak, hogy nem adja át, amit eladott neki, Zalán pedig a származására vonatkozóan sértegette, és visszakövetelte a Sajó melletti területet, melyet önként adott át az érdemtelennek. A végeredmény az lett, ami várható volt, összecsatáztak.

 

Zalán felkészült sereggel, magabiztosan ment neki az ütközetnek, de nem ismerte Árpád elszántságát, fondorlatos harci módját. Minden fondorlat ellenére véres csatát vívott mindkét fél, és amelyben a bolgár sereg szét lett verve. Zalán, hogy legalább az életét mentse, kénytelen volt megfutamodni, birodalmát idegen kézre hagyni. Ez után történt az, ami várható volt, Zalán birodalmának vezérei fokról-fokra behódoltak. Aki nem tette, azt fegyverrel kényszerítették.

 

LOMBARDIAI GYŐZELEM

 

899 márciusában Arnulf keleti frank király követeket küldött a magyar fejedelemhez, Árpádhoz, és arra kérte: segítsen neki legyőzni Berengár itáliai király seregeit. Cserében győzelem esetén a magyaroké lehet a dunántúli Pannónia. Árpád politikájába ez éppen belefért, kapott az alkalmon, seregeivel Lombardiában legyőzték az itáliai király hadait. Onnan hazatérve birtokba vették a Dunától nyugatra eső, Pannon frank birodalmat. Igen ám, a morvák is szemet vetettek ezekre a területekre, és megtámadták az éppen beilleszkedő magyarokat. Árpád serege legyőzte a morvákat, és büntetésül elfoglalta azok nyitrai (ma Szlovákia területe) hódításait is, így 900 őszére az egész Kárpát-medence, Kárpátoktól a Dráváig, megközelítve az Enns folyót magyar fennhatóság alá került, s ezzel végéhez ért a honfoglalás. Ezt a földet azóta Magyarországnak hívták.

 

Az új haza születésének ünneplése sem maradhatott el, az áldomás megtartása Attila hun király városában történt, Óbudán (Anonymus történetíró szerint Óbuda volt Attila székhelye, míg más történetírók szerint, Attilának nem volt kifejezetten állandó lakhelye.). A vigalom napokig tartott, a gyakori áldomás ivászatra a kupák összekoccanásától, a citerák pengetésétől volt hangos az egész palota.

 

Nincs az a nagy ünnep, aminek vége ne szakadna. Következtek az ország dolgai: a törvények megalkotása. A magyarok első alkotmánya Pusztaszeren köttetett meg (ma Ópusztaszer).

 

ÁRPÁD HALÁLA

 

907-ben szomorú gyásznapra virradt a magyar nemzet, 62 éves korában meghalt Árpád fejedelem. Ő róla sem maradt feljegyzés, hol, és miben halt meg, mint ahogy arról sem, ki volt az első és a második felesége.

 

A magyar államalapító Árpád hatalmas egyéniségét, emberségét nem lehetett, és nem lehet eléggé felmagasztalni, se kétségbe vonni. Számtalanszor bebizonyította, nem hódítani jött keletről nyugatra, hanem népének hazát biztosítani. Még apja Álmos, a Kárpát-medencét találta legmegfelelőbbnek, itt mindent, amire a magyarság vágyott megtalálhatott: zsíros termőföldeket, dús legelőket, az mellett sok folyó hálózta be az országot. Igaz, a kiszemelt területet nem gazdátlanul találta, s noha nem egységesen népcsoportok lakták, a francia és a bolgár birodalomhoz tartozott. Ez azonban nem lehetett akadály a terület megszerzésében.

 

Árpád oktalan harcot sosem kezdeményezett, mint ahogy tették egykor a hun őseink győzelem után. Nem azzal ünnepelt, hogy okot keresett az öldöklésre, a férfiakat nem fűzte rabláncra és nem adta el rabszolgának. Nemes gesztussal lehetőséget nyújtott a behódoltaknak, a menekülteknek, hogy a magyarok alkotmánya szerint élhessenek. Az ésszerű politikának az lett az eredménye, hogy ők is magyarrá váltak. Az egyenlő bánásmód elismeréseként, soha fel nem lázadtak.

 

Nagyon kevés hitelesen írott bizonyíték maradt eleinkről az utókorra, többnyire legendákba torkolódik. Talán a leghitelesebb adatok Anonymus tolla alól kerültek ki. Azzal vigasztalódhatunk, hogy a legendáknak is van valamennyi valóságalapjuk.

 

A portyázásokat, a zsákmányszerzés nomád szokását az új hazában is megtartotta a magyar, csupán már nem a keleti népeket sújtották, támadásaikat nyugat felé irányították, és tették ezt másfél évszázadon keresztül. Többnyire Bajorokat, frankokat és Itáliát fosztogatták szívesen. Ezt az időszakot nevezzük kalandozások időszakának. A zsákmányszerzés egyrészt azért vált fontossá, mert különféle létfontosságú szükségleteket nem tudtak a magyarok előállítani, meg aztán könnyebb volt a fejlettebb országokból beszerezni. Másrészt sarkalta a magyarokat a hadi dicsőség megszerzése, fenntartása, s ezzel kielégült a katonák harci vágya.

 

 Árpád, mint már korábban említésre került, nem hódítóként érkezett a Kárpát-medencébe, hanem hazát adni a magyarságnak. Miután 902-906 között moráviát (bajorok lakta területet) elszakították a frank királyságtól, megelégedett ennyi sikerrel, hagyta a kardot pihenni az hüvelyében. Árpádot a hon megszilárdítása foglalta el; a letelepülő családok életvitelének hosszú távú, gazdasági rendezése, kulturálódása. Például háborút nem kezdeményezett, de belpolitika megfontolásból szemet hunyt a vezérei kalandozásai, zsákmány szerzéseinek csatározásai felett. A háborúzáshoz szokott vezérek éltek is a lehetőséggel, sikert, sikerre halmoztak, és már a puszta hírük is félelmet keltett. Jóllehet nem kíméltek senkit, hadjáratuk során fő zsákmányszerző területük a templomok, kolostorok kifosztása volt.  Nomád szokásaikkal élve rengeteg foglyot ejtettek, ezek egy részét eladták rabszolgának, egy részét pedig a magyarok szolgájaivá tették.

 

Ha hihetük a leírásoknak, a magyarok sikerét maguk a kifosztott országok belső viszályaikkal tették lehetővé. Betetézve a kiskirálykodást, az egymás iránti háborúzást, előfordult, hogy a

másik fél legyőzésére, a magyarok segítségét kérték.

 

A magyarok fölényét végül is a frankok elégelték meg. A királyság összefogva a bajorokkal hatalmas sereget küldött a magyarok ellen. Azonban a frankok, bízva a túlerő fölényében, elkövették azt a hibát, hogy nem ismerték fel a magyarok erejét, a sajátos harci modorát, honszeretetből fakadó elszántságát. Ez lett a vesztük.

 

POZSONYI CSATA

 

A magyarok nem várták be, míg a németek a Kárpát-medencéhez érnek, hanem elébük mentek, és 907 julius 4-én Pozsony mellett megütközött a két csapat. Arról nem szól a krónika, mennyi katonát vesztettek a magyarok, de a pusztító erejű csata a magyarok fölényes győzelmével végződött. Viszont a németek elveszettek két fejedelmet és három püspököt. El lehet mondani, hogy a magyarok számár ez volt az első honvédő háború. Sőt területtel gazdagodtak, az Enns folyónál húzódott a határ. Némely történész szerint, ekkor sérült meg halálosa Árpád, amiben belehalt. Más, meg nem alapozott forrás szerint Árpád, a pozsonyi csata előtt már halott volt. A régi történetírók szerint Árpádot Ó-Budán temették el, a sírjára helyezett oszlopra, a következő szöveget vésték. „Ami Árpádban halandó volt, ím’ idetemetődött”.

 

Árpád halála után legkisebb fia (896-949) Zoltan, a vérszerződés alapján, örökölte meg a fejedelemséget.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.