Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HUNOK ÉS MAGYAROK EREDETE - MAGYAROK TÖRTÉNELME 6 rész

6 rész
 
 
I. BÉLA ÁRPÁD-HÁZI MAGYAR KIRÁLY
 
I. Béla, Árpád-házi magyar király, Vazul fia, született és meghalt: 1060-1063 között, élt 47 évet, uralkodása 3 évig tartott. Felesége Richeza, lengyel fejedelem lánya. Származását illetőleg az akkori politika igyekezett összezavarni. Tudva, hogy István király, vagy a felesége Beatrisz (ez sem teljesen világos) megvakítatta Vazult, hogy alkalmatlanná váljon a királyságra, nem jó fényt vetne a szentté avatott Istvánra. Próbálták elhitetni a világgal, hogy Vazul öccse, Szár László gyerekei András és Béla.
 
Azt már tudjuk, hogy Péter minden áron való hatalomra törése miatt a három testvér; Levente, András és Béla arra kényszerült, hogy idegen országba meneküljön. Először Csehországba, onnan Lengyelországba. Egy idő után Levente és András Oroszországba távozott, de Béla maradt, miután élete szerencsés fordulatot vett.
 
Béla, Lengyelországban dicsőséget vívott ki magának: A pogány hitű, bálványimádó pomeránok (Lengyelország északi területét birtokolták) elhanyagolták a kötelező adófizetést, mire a (erős keresztény hitű) lengyelek katonai erővel akarták behajtani. Mielőtt az összecsapás megtörtént, egy hatalmas, izmos testű pomerán fejedelem előállt, és azt a különös javaslatot tette a lengyel királynak, hogy a vérontás helyett mérkőzzenek meg egymással. Amelyikük elesik, annak népe hódoljon be a másiknak.
 
Az óriás pomerán fejedelem láttára Miksa király megdöbbent, tudta, ő már öreg a párbajra, a fiai pedig még túl fiatalok. Béla pillanatok alatt felmérte a helyzet veszélyességét, előlépett, és felajánlotta, hogy ő majd megküzd a fejedelem helyett. A király rácsodálkozva megkérdezte az idegen öltözetű vitéztől: ki vagy? Magyar, válaszolta Béla. A pomerán megkérdezte a királytól, hogy ki az, aki megküzd helyette: a fiam, válaszolta.
 
A királyt meghatotta a hősiesen kiálló vitéz, és akárcsak a mesében, elhatározta, ha életben marad, feleségül adja hozzá a gyönyörű, egyetlen lányát Riczhezát. Elhatározásában a rang, cím nem játszott szerepet.
 
Az összecsapása elkezdődött, lóháton ülve rontottak egymásra a bajvívók. A hatalmas óriást, már az első összecsapásnál kivetette Béla a nyeregből. Aztán kivont karddal, gyalog folytatták a párviadalt. Hosszú, kemény tusa következett, melynek az lett a következménye, hogy Béla kardjával a földhöz szegezte a pomeránt, aki belehalt a sérüléseibe, míg Bélának semmi baja nem esett.
 
A lengyel nép örömrivalgásba tört ki, és hálásan fogadták szívükbe a hős magyar vitézt. A lengyel király átadta neki a pomerán nép felett uralkodást, és feleségül a lányát, Richezát. Ez a megtiszteltetés odaláncolta Bélát a lengyelekhez, így a három testvérnek elváltak útjaik. Jóllehet Béla a lengyeleknél hazára talált, szívének fele a régi hazájába maradt.
 
 
1046-ban változás állt be Magyarországon. A nép újra felkelt Péter ellen, és Andrást hívták meg a trónra. De mivel a kaotikus állapotok nagyon legyengítették az országot, a rend visszaállítása meghaladta András erejét, hazahívta Bélát a külhonból. Kinevezte herceggé (dukátussá), megosztotta vele az ország vezetését, és ígéretet tett arra, hogy halála után ráhagyományozza a koronát.
 
I. Béla kitűnő hadvezéri képességei révén fényes győzelmeket arattak, III. Henrik német-római császár ellen. Az is Béla érdemének köszönhető, hogy a horvátoktól, görögöktől visszaszerezték az ország déli részét.
 
Ment minden gördülékenyen, míg nem Andrásnak fia születet, Salamon. Ez megváltoztatta a két testvér közötti viszonyt. Annak ellenére, hogy András Bélának ígérte a koronát, elhanyagolhatónak találta, s azzal a látszólagos érvvel, mennyire fontos a magyar-német barátság, hogy az állandó német fenyegetettség megszűnjön, fia számára megkérte feleségül III. Henrik lányát, Juditot. A beleegyezést meg is kapta, azzal a kikötéssel, hogy Salamon örökli meg a trónt. András következő lépései, 1057-1058-ban, hét éves korában megkoronáztatta a saját fiát, megtartották Salamon és Judit eljegyzését.  Béla kényszerhelyzetbe került, látszólag elfogadta az új helyzetet, mert ha akarta volna sem tehetett ellene semmit. Azonban belenyugodni nem tudott, a korona elvesztését jogtalannak találta, keményen elhatározta, ha háború árán is, visszaszerzi. Így is tett.
 
András nem kerülhette el Béla fegyveres kihívását, és 1060-ban, Tiszántúlon kétszer is megtörtént az összecsapás, amely Béla győzelmével és András halálával zárult. Ezáltal Salamon védtelen maradt és német földre menekült. Minden akadály elhárult, és az akkor már népszerű Bélát, még 1060-ban királlyá koronázták.
 
A krónikák szerint, ígéretes jövő állt a magyar nemzet előtt, és ennek megteremtését a nép Bélában látta. Nem csak a vitézségével tűnt ki, hanem a békére való hajlandósága is, amit bizonyítani is akart. Először igyekezett Salamon híveit megnyerni magának, egyben erősíteni a hatalmát. Nem alkalmazta az akkor szokásos eljárást. Salamon híveinek itthon maradt családján nem állt bosszút, és vagyonukat is megtarthatták. A nagylelkűség hatására, Salamon hívei közül számosan visszatértek a Magyar honba.
 
Ennyivel sem elégedett meg. Tudta, Salamon trónfosztása miatt, IV. Henrik támadás fog indítani ellene, hogy a trónt visszaszerezze számára. Hogy a háborút elkerülje, taktikai megoldásba fogott, ami eddig jól működött. Hogy kifejezze békülékeny szándékát. nagylelkűen szabadon engedte a fogságában lévő német vezéreket. Sőt, eljegyeztette lányát egy német őrgróffal. A taktikai megoldások nem jártak eredménnyel, ám mielőtt a háborúzás elkezdődött, egy átgondolatlan intézkedés szörnyű belharcot eredményezett. A magyar nép egy része arra készült, hogy az ősi vallást, a pogányságot visszaállíttassa. Ez alatt, a mit sem sejtő Béla azon munkálkodott, hogy hatalmát megerősítse. Ennek érdekében országos népgyűlést hirdetett Fehérvárra, s minden faluból meghívatott két-két vént, számítva a bölcs együttműködésükre. Az együttműködés hatására a nép erős nemzetté forr össze, és a római-német császár támadását le tudják verni.
 
Már-már úgy tűnt, Andrásnak sikerült véglegesen letörni a pogányok szarvát, de az ördög nem aludt. Valóban hatalmas tömeg gyűlt össze Fehérváron, de nem Béla céljai elérésé érdekében, hanem a kereszténység eltiprása, a pogányság visszaállítása érdekében. Az összegyűlt nép bízott abban, hogy királyuknál megértésre találnak.
 
Vata fia, János elérkezettnek látta az időt a pogányság visszaállítására, és beállt a lázadok közé, tüzes beszédeivel szította a közhangulatot. Béla és hívei megrettenve, elszörnyedve, hallgatták végig a pogány lázadók elképesztő követeléseit. Többek között a keresztény templomok, egyházak lerombolását, a püspökök, papok megkínzását, leöldösését, hogy ne tudjanak többé egyházadót beszedni.
 
Bélának szüksége volt minden önuralomra, hogy rezzenéstelen arccal végig tudja hallgatni, a követeléseket, panaszok áradatát. Nem adott rögtön választ, hanem három napot kért arra, hogy átgondolja, miként oldja meg a kérések végrehajtását. A lázadók pedig bízva a sikerbe, lecsillapodva beleegyeztek a három napba. Természetesen Béla okulva András példájából, gyors, határozott intézkedésbe fogott. A legmegbízhatóbb embereit megbízta, hogy mozgósítsák a királyi csapatokat, és minden eszközt bevetve, kíméletlenül verjék le a lázadást. Jóllehet a hangadó elöljárókat mind megölték, a magasból ledobálták őket, nem ment könnyen a lázadókat harcképtelenné tenni.
 
A lázadás nagy tanulságul szolgáltak Bélának, a Fehérvári gyűlésen elhangzottak jogos panaszok is. A leglényegesebb a túladóztatás, amelyet az egyház kíméletlenül behajtott, akkor is, ha családokat nyomorba döntött. Amint lehetett Béla mérsékelte az adókat, és megszüntette az egyéb igazságtalan intézkedéseket.
 
Magyarország népének helyzete jelentősen javult Béla királysága alatt, így hatalma megszilárdult. Azonban a külpolitikában sorozatos sikertelenséget kellett elszenvednie. IV. Henrik nem hitt az ígéretekben, közönséges cselnek tartotta, és visszautasította a békeajánlatokat; mármint, hogy az Béla lemond a magyar koronáról Salamon javára, jóllehet azzal érvelt, hogy a magyar nép űzte el Salamont, s tette az ő fejére a koronát.
 
Mind ez süket fülekre talált, IV Henrik jobban bízott abban, ha háborút indít a korona visszaszerzésére. Ez alatt Béla igyekezett megerősíteni a nyugati határvonalat és a végvárakat. Mindhiába, Béla jelentős hadserege, és elszántsága ellenére, a még hatalmasabb német seregek áttörték a határvonalakat, és egyre több magyar várost foglaltak el. A német győzelem után a gyermek Salamon fejére került a korona.
 
I. Béla halála
 
A sors néha kegyetlen, és fenekestől felboríthat bármilyen, jól kigondolt tervet. Ez történt most is. Míg a német sereg nagy erővel nyomult az ország belsejébe, Dömöst és környékét kisebb földrengés rázta meg. Hatására Bélára, aki éppen a dömösi kúriájában tartózkodott, rászakadt a fából készült trón, és súlyosan megsérült. Igen ám, Béla vitéznek született, akkora nagy volt benne az elszántság, az akaraterő, hogy a súlyos sérülés ellenére, folytatta a harcot. Sajnos az ereje hamarosan cserben hagyta, és 1063. szeptember 11-én meghalt. A tragukus eset után fiai: Géza, László és Lampert a Bencés monostorba helyezték örök nyugovóra. Ezzel el is dőlt a magyarok sorsa, a három fiú reménytelennek tartotta folytatni a harcot, és apjuk második hazájába, Lengyelországba menekültek.
 
I. Béla uralkodásáról, erényeiről elismerően emlékezett meg a krónika. Például, túlságosan rövid uralkodása alatt is, fellendítette az ország gazdaságát.
 
 
 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

London

(Forgács Zsolt, 2014.06.18 11:50)

Hi Kamilla! Imádom a történelemi leírásodat, végre időrendi sorrendben olvashattam a királyok életét, Nem is értem, a többi történelem íroknak ez mért nem megy. Folytasd, kérlek! Most érzem igazán, mennyire kell ismernünk a saját történelmünket.