Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KISCSIKÓ KALANDJAI-MESE GYEREKEKNEK

KISCSIKÓ KALANDJAI

magyar-memes.arab-lovak-2.jpg

KISCSIKÓ KALANDJAI

kamilla-ballabas-1.jpg

            Egyszer volt, hol nem volt, valahol Magyarországon, a Nagy-Alföld pusztaságán, a Hortobágy közepén egy ménes. Ebben a ménesben élt egy fiúcsikó az anyukájával, Na, ő nem akármilyen négylábú csikó volt ám: mindenben különbözött a többitől, és nem előnyére. Nem csak azért, mert félénk volt, örökké csetlett-botlót. Először elnevezték négy ballábasnak, aztán már csak ballábasnak hívták. Nem bánkódott emiatt, mert túl fiatal volt, hogy felfogja a jelentőségét. 

            Amikor megszületett, már akkor is sok gondot okozott anyukájának és a gazdájuknak. Három napba is bele tellett, mire fel tudott állni, akkor is összekuszálódott lábakkal. Amikor végre elindult rogyadozva, egy teljes napig csak szédelgett, mint egy fejbe kólintott tyúk, mire egyhelyben tudta tartani a lábát. Nevetett is ezen a többi csikó, és még a többi állat is. Például Micúr, az egér fogó kandúr, a kakas a létra felső fokáról, de legjobban Bogáncs a puli kutya.

 

kamilla-ballabas-2.jpg

 

            Nagyon fájt az anyának, hogy kinevetik a csemetéjét. Ostobák! — vicsorította rájuk nagy fűnyíró fogait, de mást nem tehetett. Ilyenkor bosszúságában, még a gazdájának parancsait is hagyta elmenni a füle mellett. Fiának szentelte minden figyelmét — Támaszkodj az oldalamhoz, kicsim, akkor nem esel el — mondogatta neki.

            Nem kellett sok biztatás, Ballábas, szinte odatapadt az anyjához, így az emlőt is könnyen elérte. Általában a kiscsikók párhetes korukig, hatvan-hetvenszer szopnak naponta. Ballábas ezt az időt is megtoldotta. 

kamilla-ballabas-3.jpg

 

 Teltek-múltak a hetek, és nem hogy futkosott, játszott volna a többi kiscsikóval a mezőn, továbbra is csak anyja oltalma alatt érezte jól magát. Csakis ott ugrándozott vagy hancúrozott a fűben.

— Mi lesz veled, kisfia — aggodalmaskodott az anya, és a nyomaték kedvéért keservesen felnyerített.— Be kellene látnod, nem lehetek állandóan melletted. Nézd meg a többi csikót, ők már darált zabot esznek, és a legeléssel is próbálkoznak. És te? Te még mindig tejen élsz. Nem mehet így tovább, mire elapad a tejem, már mindent meg kell enned. Közeleg az az idő is, hogy elkezd a csikóiskolát.

— Nem akarok iskolába járni — tiltakozott Ballábas konok elszántsággal.

— Nem a te választásod lesz, hanem a gazdáé. Szeretném, ha olyan híres versenyló válna belőled, mint az apád. Az egész ménes őrá büszke, és neki köszönhetjük, hogy jobban bánnak velünk, mint a többi lóval. Erőltesd meg magad!

            Mondhatott bármit Ballábas anyukája, elsuhant a füle mellett, vagy meg sem hallotta. Semmi mással nem törődött, csak azzal, mikor bújhat az emlőhöz, hogy tele szívja magát finom friss tejjel.

            Egy napon, így szólt a mama a fiához. — Rossz előérzetem van, valami történni fog, tudom. Félek, elszakítanak tőlem, a gazda gyanúsan nézeget téged. Gyere, sétáljunk egyet, érezni akarom, hogy mellettem vagy.

            Ballábas mutatni akarta, hogy már milyen ügyes, nem anyukája mellett ment, hanem előtte futkosott. Még meg-megbotlott, de nagyobb baj nem történt.

kamilla-ballabas-4.jpg 

            Két nap türelmetlen várakozás után, amikor Ballábas hiába kereste anyukáját, rádöbbent, hogy egyedül maradt, ráfancsalodott a szénára. Kesereghetett, hívogathatta, nem látta többé, elvitték az ország másik felébe, egy másik ménesmajorba. Ekkor elhatározta, hogy megkeresi, bárhová vitték, ő megtalálja, élhetnek tovább ugyanúgy, mint eddig. Nem latolgatta, helyes-e, amit tesz, az elhatározást tett követte, egy óvatlan pillanatban, amikor a többi kiscsikót elfoglalta a kergetőzés, kiszökött a karámból.

            Nem tudta, merre menjen, csak úgy neki indult, terv nélkül poroszkált az országúton. Észrevette, hogy a távolban lovak legelésznek, gondolt egyet és arra vette az irányt. Szembe jött vele, egy hasonló korú csikó; büszke magabiztos tartása irigységet váltott ki Ballábúból. Tétovázott, nem tudta, merje-e megszólítani. Amikor egész közel kerültek egymáshoz, még jobban elhagyta a bátorsága, és sután pislogott rá. 

kamilla-ballabas-5.jpg 

— Mi járatban vagy erre felé, még nem láttalak soha — szólította meg flegma kíváncsisággal az ismeretlen, és méregetni kezdte Ballábút. — Úgy látom, még hátul gombolós vagy — fűzte hozzá fölényesen.

— Az anyukámat keresem — válaszolt, kissé remegő hangon, mert látta, hogy távolról, mindenki odafigyel.

— Az anyukádat? Na, ilyet még nem hallottam.

— Igen, igen. A gazda elvitte egy másik ménesbe, és úgy tudom más országrészbe.

— Egyáltalán tudod, hol van az ország másik része?

— Még sosem láttam, gondolom, te megmondod.

— Jó. Jaj, hol is?... — töprengett a másik, és próbált okos arcot vágni. — Hát… hát… Ne faggass, keresd meg, nem az én problémám.

            Ezt jól kifogtam, nem tud többet, mint én, gondolta Ballábú lemondóan, és szó nélkül otthagyta a neveletlen csikót.

            Ahogy a legelésző lovak mellett elhaladt, szemügyre vette őket. Azt ő is meg tudta állapítani, hogy hátas lovak, de már kiöregedtek a versenyből. Már-már megszólította az egyiket, de meggondolta magát. Még bajom lehet belőle, vetette el a gondolatot. Kicsit távolabb egy fehér lovat, és egy majdnem fekete szőrű kiscsikóval pillantott meg. Bár nem tudott semmit a gének átörökléséről, nagyon különösnek találta.

            A keserűség már mardosta a szívét, de azért közelebb ment hozzájuk, hátha most szerencsésebb lesz. Nem merte őket megszólítani, csak a szemét meregette rájuk. Felötlött benne, hogy néhány nappal ezelőtt, még ő is együtt lehetett anyukájával, és borzasztóan boldogtalannak érezte magát.

kamilla-ballabas-6.jpg 

  A kiscsikó gyanakvóan figyelte Ballábú sóvár tekintetét. — Ez az én anyukám — mondta ellenségesen és féltékenyen húzódott anyukájához, mint aki attól tart, hogy az idegen elveszi tőle.

Igaz, Ballábúra nem lehetett ráfogni, hogy vitéz kiállású, de az esze jól működött. Rögtön átlátta, mi játszódik le a másikban. Önérzetesen jelentette ki: — Ne aggódj, nekem nem kell a te anyukád, nekem is van.

— Akkor, mért nem vele vagy?

            Könnyek gyűltek Ballábú szemébe. — Előbb meg kell találnom.

            Erre már a nagy fehér ló is felfigyelt. — Elszakítottak tőle? — kérdezte olyan hangon, hogy kicsendült belőle az őszinte együttérzés.

— Őt szakították el tőlem, és elvitték egy másik ménesbe, az ország másik részébe.

— Megértelek, és most őt keresed, ugye?

            Jól estek Ballábúnak a barátságos szavak. — Mond meg nekem, hol találom az ország másik részét?

— Ez egy jó kérdés, de sajnos nem tanították meg velünk. Sok mindenre megtanítják a hátas lovakat, azt viszont nem, hol találhatók az ország másik részei. Azonban, ha nagyon kitartó vagy, esetleg meg is találhatod az anyukádnak. Tanácsolom, mielőtt nekiindulsz, legeld tele magad friss fűvel, hogy legyen erőd. Itt találsz bőven.

            Ballábasnak annyira hiányzott az anyatej, hogy a szájpadlására feltapadt a nyelve, de mit tehetett, neki állt legelni. Mire megrakta a bendőjét, meg is kedvelte, aztán teleszívta magát egy gödörben talált esővízzel. 

kamilla-ballabas-7.jpg 

            Amikor körülnézett, a fehér lovat és a csikót már nem látta sehol. Újra nyakába vette az országutat, amely fák között vezetett. Olyan százötven lépésnyire egy fa mögül előlépett egy hasonló szőrű fiúcsikó, aki elcsatangolt az anyukája mellől. Nagyon megörült, mert azt remélte, ő majd tud segíteni. Egyre jobban belejött a barátkozásba, és az is eszébe jutott, ha a gazdája kedveskedni akart neki, mindig pajtásnak szólította. Kipróbálom, gondolta. 

kamilla-ballabas-8.jpg 

 

— Hé, pajtás, te olyan okos csikónak látszol, meg tudnád mondani, hol találom az ország másik részét?

            Csak ezt ne kérdezte volna. A megszólított olyan, de olyan vadul forgó szemmel nézett rá, hogy Ballábú azt hitte, menten leharapja az orrát. Hátra is lépett egyet.

— Gúnyolódni mersz velem? — nyihogta a másik.

— Eszembe sincs, csak kérdeztem valamit. Talán nem szabad? — vágta ki bátorságra kapva Ballábú.

— Mért akarod tudni?

— Mert oda vitték az anyukámat, és szeretném megtalálni.

— Ja, így már más — enyhült meg a haragos csikó, barátságosabb hangra váltva. Sajnos rossz helyen kopogtatsz, én is csak ezt a részét ismerem az országnak, ahol élek. Elárulom neked, én pedig a világ végére szeretnék eljutni, de hiába kérdezősködöm, senki nem tudja, hol van. Még anyukám sem, pedig ő mindent tud. Van egy ötletem, játszunk egy keveset.

— Ha akarod? — egyezett bele örömmel Ballábú, és már nem is érezte magát olyan elveszettnek.

kamilla-ballabas-9.jpg

 

  Életében sosem érezte ilyen jól magát Ballábú. Amikor kijátszotta magát, eszébe jutott, hogy sosem jut el az ország másik részébe, ha nem indul azonnal. Fájó szívvel búcsúzott el a barátjától.

            A sors úgy rendelkezett, hogy a nagy úton továbbra se maradjon esemény nélkül. Enyhe emelkedőn tartott felfelé, amikor gyenge hangú nyerítés ütötte meg fülét. Nézett jobbra, nézett balra, de nem látott semmi gyanúsat. Azt hitte hallucinál, de mégsem. Amikor az emelkedő tetejére ért, és lenézett a másik oldalra, megpillantott egy fehér, fekete foltos csikót heverészni a fűben. 

kamilla-ballabas-10.jpg

 

            Csak ámult és bámult, mert ilyen színű, vaskos és nagyfejű csikót, se lovat még nem látott. Se nem verseny, se nem hátas ló, állapította meg. Tisztes távolságból, ha úgy adódik, eliszkolhasson, félénken megkérdezte. — Mit csinálsz te itt?

— Mégis, mit gondolsz, te ostoba! Megbotlottam és elestem. Egy munka lóval is megtörténhet az ilyesmi — válaszolt a fekete foltos zordan. Ki nem állhatta az ilyen úri csikókat, mint a Ballábú. Különösen azért mert iskolába járhattak.

— Ha jól látom, nem tudsz felállni?

— Fel tudnék, ha akarnék, de megvárom az anyukámat. Amint észreveszi, hogy lemaradtam, visszajön értem.

— Mekkora nagy fejed van — csúszott ki Ballábas száján, pedig óvakodott attól, nehogy felingerelje a nálánál sokkal erősebb csikót. A társalgás ezzel beindult.

— Szerinted nagy a fejem? — kérdezte gúnyosan a foltos. — Nagy fej, sok ész. Te viszont ezzel nem dicsekedhetsz. A te fajtád nem ért máshoz, csak a vágtatáshoz.

— Ettől leszünk híresek — húzta ki magát hetykén Ballábas.

— Nagydolog! — horkantotta a foltos. — Jó, ha tudod: amíg a ti fajtátokat kényeztetik, körül nyalják, addig a mi fajtánk keményen megdolgozik, minden szem zabért, de nem selejteznek ki, ha egy kis sérülés ér minket. Nem is értem, azzal a pipaszár lábatokkal, hogyan tudtok olyan gyorsan vágtázni? Mérd csak össze az enyémmel. Az én erős lábam ellenáll a legnagyobb viharnak is.

            Erre nem tudott Ballábas, mit válaszolni, ilyesmiről nem tudott, ilyen helyzetet még nem élt meg. Ők védett istállóban várták ki a vihar végét. Nagy tisztelettel nézett a foltosra. Alig gondolta végig a hallottakat. Óriási szél söpört végig a fák között, és hamarosan sötét felhő borította el az eget.

— Mindjárt villámlani fog nagy menydörgéssel — nyerítette a fekete foltos, majd, mint akinek semmi baja, felugrott és futásnak eredt, ott hagyva a minden porcikájába remegő Ballábast.

kamilla-ballabas-11.jpg

            A villámok valóban megérkeztek, és az egyik, óriási csattanással, éppen Ballábas közelébe csapott le. Akkorát nyerített, hogy a saját hangjára felébredt. Amikor kinyitotta a szemét, anyukáját látta fölé hajolva és nyaldosta a fejét.

— Rosszat álmodhattál, kicsim, mert olyan fájdalmasan nyerítettél.

            Nagy kő gurult le Ballábas szívéről, amikor rájött, hogy csak álmodta az egész kalandot. Anyukáját nem vitték el, ott van mellette.

— Semmi baj, kicsim — nyugtatta gyengéd szeretettel a mama. — Meglátod, hamar elvonul a vihar, én pedig vigyázok rád. 

kamilla-ballabas-12.jpg

 

VÉGE

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.